• 1051 Budapest, Vigadó tér 2. • Asztalfoglalás: +36 1 426 11 32

A Duna-korzó új arca: VígVarjú

A pesti Duna-korzó közepén álló Vigadó nemcsak elhelyezkedése, és romantikus építészeti stílusa miatt különleges, hanem azért is, mert 1833 óta a nyüzsgő belvárosi élet igazi társasági színtere.

A klasszicista stílusú Redoute épülete (a mai Vigadó elődje) mindig is a legmagasabb szintű kultúra otthona és a vigasságok helyszíne volt. A Redoute rövid pályafutása 1849. májusában ért véget, amikor az osztrák várvédők ágyútüzének áldozatává vált, s jelentős részben megsemmisült. Az újjáépítéssel 1859-ben Feszl Frigyest bízták meg, s az új palotát, amellyel a tervező magyar stílust akart megteremteni,  végül 1865-ben adták át. Az újranyitást követő három évtizedben zsúfolásig megtelt a mulatni vágyó pesti publikummal, a bálok rendezői a legkülönfélébb ötleteket vetették be, hogy rendezvényük kitűnjön a többi közül. Volt itt korcsolyabál, Jókai Mór regényalakjait megjelenítő jelmezbál, vagy pazar díszletekkel, matrózruhás katonazenekarral és aranyhalas medencével tarkított elegáns fogadás.

Ebbe a nyüzsgő, pezsgő térbe költözik be 2017 novemberében a hasonlóan színes, jókedvű és végletekig bohém új VakVarjú családtag, a VígVarjú.

Aki tudja, hogyan kell felhőtlenül mulatni, jókat enni, igazi magyar úr módjára átélni az „egyszer élünk” hangulatot. Egy új színfolt a magyar éttermek világában, ahol minden erőnkkel azon vagyunk, hogy napról napra megújuló finomságainkkal kitűnjünk a többiek közül.
Családi események, egy előadás utáni finom lakoma, sőt akár külföldi turistacsoportok állomásaként is ideális választás lesz a VakVarjú étteremcsalád legújabb tagja, a VígVarjú étterem.
Konyhafőnökünk, Szomodi Zsolt napról napra megújuló finomságokkal készül. Az étlapon a magyar konyha kedvencei mellett nemzetközi ízekkel is találkozhatnak, és esténként vacsorájuk mellé élő zongorajátékot is hallgathatnak.
És ha már jobban szeret nálunk (l)enni, mint otthon, akkor el is értük a célunkat!

vigado_vakvarju_csoportkep_web

Családi és üzleti rendezvények,
csoportos foglalások

vígvarjú étterem

A patinás VígVarjú étterem kitűnő választás élete fontos pillanatainak megünneplésére, de üzleti események és külföldi csoportok ebéd- vagy vacsorahelyszínéül is tökéletes!

Fújja el a szülinapi gyertyákat a főbejárattal szemben található 20 fős galériánkon, ha pedig meghittebben szeretné megtartani családi vagy business eseményeit, arra is van megoldásunk. 40-50 fős különtermünkben kényelmesen elférnek a csoportok, családtagok vagy üzleti partnerek. Céges és családi eseményei (keresztelő, házassági évforduló, születésnap) itt a legjobb kezekben vannak, hiszen a príma kiszolgálásról is gondoskodunk! Szívesen összeállítunk egyedi menüajánlatot vagy válogathatnak bőséges étlapunkról is.

Szeretettel várjuk a Pesti Vigadó éttermében, a VígVarjúban!

Telefonos asztalfoglalásOnline asztalfoglalás